Számtalan médium foglalkozott eddig is a Mortal Kombat egyre bővülő legendájával, hiszen ha csak a mozgóképes formátumot vesszük, akkor is egy féltucatnyi próbálkozásnál tartunk legalább – s míg a jövő évre ígérik az új feature filmet, amelyet Greg Russo írt, attól még kicsit messzi vagyunk, de épp ezért jelenthet egy komolyabb átmenetet az eleve R-es besorolásra tervezett Warner Brothers animációs szegmens.
A készítők mindenképpen a nagy rajongókat szerették volna megszólítani ezzel a produktummal, s nézzük meg, hogyan is sikerült mindez.
A rajzfilm kezdetén Scorpion, vagyis a még emberként élő Hanzo Hasashi családi tragédiáját láthatjuk, ahogy a Lin Kuei nindzsák szó szerint lemészárolják minden hozzátartozóját. A kegyetlenkedés mögött Sub-Zero áll, az említett klán vezére, ám ezzel a félig a pokolba tartó férfi megpróbáltatásai nem érnek véget. A kínzások, a lelki és testi terror közepette a mindenféle Outworld körül mászkáló démonok sűrűjében kell, hogy kivívja magának a tiszteletet. Mindeközben pedig a klasszikus trió is elkezdi útját a soron következő Mortal Kombatra, mely azért is rendkívül fontos esemény, ugyanis Shang Tsung már kilencszer győzedelmeskedett ezen és ha még egyszer sikerül neki, akkor Outworld sikeresen magába szippantja szegény bolygónkat és akkor tökéletesen vége eddigi világunknak.
A titokzatos kastélyban és környékén gyűlnek a lények és szerzetek, miközben emberek is érkeznek, ám a sakkjátszmát többek között a számító és galád Quan Chi szeretné átírni, annak ellenére, hogy végig Shao Khan oldalán áll, ám Scorpiont bízza meg, hogy az aranykulcsot szerezze meg, amivel végre kiszabadíthatja mesterét, Shinnok-ot, aki teljesítheti a sárga ruhás nindzsa vágyát – egyesíteni újra a családját.
Úgy nagyjából a játékidő felénél egész egyszerűen háttérbe szorul Scorpion, és egy az egyben Raiden pártfogoltjai kerülnek előtérbe.
A karakter egyébként az első pillanatoktól egészen jól felépített szereplő, de a pokoljárásánál szembe találjuk magunkat egy bicsaklással. Itt bizony bőven lett volna esély kibontani, mit jelent Hanzo számára a szenvedés és fájdalom, továbbá egy egyszerű bosszúdémonná degradálódik a karakter, pedig sokkal árnyaltabbá is lehetett volna tenni, hiszen pont ezt a tényt azok már biztosan tudják, akiknek elsődlegesen szól a történet. Szintén visszafogott Liu Kang ábrázolása, bár a mentor-tanítvány összefonódást egészen jól kezelték a szkriptírók. A jók oldaláról pedig egyértelműen Johnny Cage az ász, a visszafogott szerencsétlenkedés, a házsártos reakciók és a pökhendi, de szerethető egysorosok folyamatosan jó ütemben érkeznek, így adva stabilitást a karakternek. Mivel visszatérünk a sztori elejére, Cage nincs tisztában a helyzettel, és mindennek folyamatosan hangot is ad, de mindezt hatványozottabb erővel, mint az eddigi médiumokban. Ez pedig még mindig abszolút elfogadható mértéken tartja a humort, ami eddig is fontos eleme volt a franchise-nak. Raiden atyáskodása pedig az eleve elrendelés sulykolásában mutatkozik meg leginkább, ott viszont tökéletesen formálódik.
Sok más karaktert látunk még, akik közül sajnos Sub-Zero az egyik legméltatlanabb körítéssel kerül ki a foglalkoztatottak köréből, így igazából alig tudjunk meg róla valamit. Shang Tsung egy igazi álszent házigazda, míg Quan Chi rajta is túltesz fondorlatok terén. Örömteli volt látni Jax eredettörténetét, Goro pedig valódi bajnokként vonul végig az egész Mortal Kombat ideje alatt. Szerepet kap még Kano, de nem csupán az első MK játékból ismert szereplőkkel lehet dolgunk. Összességében elmondható, hogy tettek igen pozitív lépéseket sok karakter esetében, de még mindig nem sikerült kibújni teljesen a fanservice alól. Apropó, nagyon sok aprósággal tömték tele a nagyjából 80 percet, sok híres mozdulat, beszólás, vagy jellemző akciójelenet látható a játékokból.
S akkor itt csatlakoztatnám a grafikai megvalósítást: a rajzok a modern Batman rajzfilmek kicsit szögletesebb íveire hasonlítanak (elvégre azokat is a Warner animációs csoportja hozza létre), de igyekeztek egy önálló kinézetet adni a szereplőknek. Nagyjából sikerült is, bár a kézfejeken a bütykök állandóan úgy néznek ki, mintha ráragasztották volna a klaviatúra billentyűit, ami kicsit megmosolyogtató. Viszont a verekedős, kardozós szegmensek parádésak. Rendkívüli friss energia, dinamika érződik a csatákban, fantasztikusan koreografáltak és sok újító szándék rejlik az operatőri munkában. Borzasztóan véres rajzfilm, vagyis egyáltalán nem gyerekeknek készült. A kipotyogó belek, szétvágott végtagok szinte percenként röpködnek a fejünk felett.
A zenei aláfestések és a vágások is nagyszerűen működnek, már ezekért megéri megnézni a rajzfilmet, ugyanúgy, ahogy a röntgen alatt mutatott csonttörések, mint a rajzfilmben is, kellemes utalásként jelennek meg. A szinkronhangokra egy szem panaszunk nem lehet, nagyszerűen válogattak és a színészek képesek hozni a harcosok egyedi stílusát. Joel McHale Cage szerepében ragyog, míg az örök szenvedés kapuőre, az antihős Scorpion szerepében Patrick Seitz méltósággal formálja a karaktert.
Ha a MK fanok oldaláról nézzük, gyakorlatilag minden benne van, amitől az univerzum él és lélegzik, tehát teljes mértékben a meglévő rajongókra igyekeztek szabni a történetet, ám azoknak, akik most ismerkednek a sorozattal vagy casual rajongók, nem fognak annyit érzékelni belőle, nem fog annyi új kaput megnyitni, mint amekkora lehetőség rejlett benne Scorpion előtérbe tolásával. A folytatást pedig már lehet várni, hiszen felpiszkálták az emberek kíváncsiságát egy bizonyos koponya sisakos fickó előrelépésével, és Raiden Liu Kanghez intézett szavaival…
Urban Cobra Strike Force - G. I. Joe Hírforrás 
3 comments