Diaclone

Diaclone – 2018 International Tokyo Toy Show képek

Pár napja rendezték a nemzetközi játékshow-t Tokióban, ahol ismét fantasztikus bemutatóval vendégeskedett a Takara Diaclone szekciója. nem csupán az eddigi megjelenésekkel parádéztak dioráma formájában, hanem a most soron következő figurákkal és robotokkal sem fukarkodtak. Ilyen volt a Powered Suit Gamma verzió, melyet képekről már ismerhetnek a blogolvasók, de a Delta verziót is láthatjuk, mely gyakorlatilag egy kétéltű járgány, sőt, a Robotech figurákhoz hasonló gerwalk átmeneti módja is lesz! Továbbá kétféle repülővé és helikopterré is alakítható!

Szintén sokak szemét csábította a Super Battle Buffalo prototípusa, melyről végre jól látszik, hogy valami sokkerekű járművé is át tud majd alakulni. A kinézete pedig fokozottan izgalmas!

(more…)

Advertisements

Diaclone – DA-27 Powered System Maneuver Gamma megjelenés

Az Alpha és Beta verziók után érkezik a Gamma, melyet egyértelműen nagy várakozás előz meg, ugyanis teljesen átépített testrészekkel jelenik meg, továbbá remek színekkel fog rendelkezni és az új ágyú és pajzs szintén izgalmassá teszi a kiadást. Októberben jelenik majd meg.

(more…)

Diaclone – Képek a készülő szettekről és új MechFansToys Lost Planet kiadás

Ismét látható az új Super Battle Buffalo, az exkluzív TT Mall Waruder kiadások, illetve a conventionre elvitt egyéb mecha csapatok a mostanában megjelent játékújságokban. Továbbá alakulgat a MFT ES-Rev jármű, mely valamiféle támogató négykerekű lehet, ami képes szintén átalakulni és elvileg Diaclone kompatibilis lesz.

(more…)

Diaclone – A Shizuoka Model Show leleplezései

Nem fukarkodtak a leleplezésekkel a következő hivatalos japán játékshown. A Takara emberei rendkívüli háttérmunkával egy sor új modellt állítottak össze, így üdvözölhetjük az update-elt Maneuver Delta mechák, egy csapat Marine mecha, melyek már térdelni is tudnak majd – továbbá két új Waruder exo-suit (zöld és a lila), extra szett jetpack szárnyakkal és vállpáncéllal – ez persze csak azért került ki, hogy teszteljék az érdeklődőket. Illetve nem más, mint a Battle Buffalo modern változata! Zseniálisan néz ki!

(more…)

Diaclone – Waruder upgrade suits és a kombinálhatóság fellegvára

Sokan erősen megkérdőjelezték az új Waruder mecha suitok kinézetét, mondván nem igazán ízlésesen néznek ki. Azonban amit én a dolog mögött éreztem, az valósággá válik. Ezek a kezdő kitek csak a jéghegy csúcsa és borzalmasan jól kombinálhatóak. Az alábbi videóban pedig egy újabb kisebb mecha látható, még prototípusként, ám az első két szettel tökéletesen összeilleszthetőek lesznek és csak a rajongók fantáziája szabhat határt a kinézetüknek!

(more…)

TFC TOYS STC-01 – Rolling Thunder Optimus Prime test shot – a játék, amit mindenki vár!

Korábban már megemlékeztem arról a kiadásról, melyet a TFC Toys 3rd party Transformers csapat készítget. Röviden arról van szó, hogy a képregényekből részben ismert Optimus Prime verzió altmódja ezúttal a G.I. Joe játékvonal egyik ikonjaként ismert Rolling Thunder modern változata lesz. Hogy mi az, ami ezt még szebbé varázsolhatja? Nos, egyrészt nem lesz pöttöm kiadás. másrészt lesz neki Battle Station módja, és teljesen kompatibilis lesz a képek alapján a Transfomers TR Titan mester figurákkal, továbbá a Diaclone reboot széria Dia-naut figuráival! Ez így felsorolva is elképesztő vállalkozás, de ha készen lesz, garantáltan az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó figura lesz.

(more…)

Diaclone – Új előrendelések és a Waruder csapatok előszele

Már rendelhetőek több helyről is az új, megbontott Big Powered GV részek, mint a Land Cruiser vagy épp a Type-E Powered-System mecha, ezen felül pedig érkezik majd a Waruder ellenség is rövidesen, két mecha képében, továbbá két újabb mecha is, melyek egy fejjel magasabbak lesznek az eddigieknél és többféle cserélhető kézfejet kapnak!

(more…)