A hasonló címen futott Marvel-képregény egészen 1972-től 79-ig jelent meg és tulajdonképpen a Comics Code korszak lezárása után nagyban hozzájárult, hogy az addig a mainstreamből száműzött vámpír-téma visszaszivároghasson. A történetben egy csapat vámpírvadász, akiknek fontos kötődése van klasszikus karakterekhez, megpróbálnak leszámolni az éjszaka lidércével. Az emberek szerették ezt a sorozatot kétség kívül és a sztori kétharmadát próbálta meg vászonra ültetni a Toei cég, melynek sok mindent köszönhetünk az elmúlt hosszú évtizedekben. De hogy pontosan ebben az esetben mire is mentek, a cikk végére kiderül majd. Figyelem, spoilereket tartalmaz a cikk.
A másfél órás rajzfilmet gyerekeknek címezték, és tévéfilmként kezdte pályafutását, afféle japán special feature-ként. Az Akinori Nagaoka, Minoru Okazaki párosnak azonban nem volt feltétlen egyszerű dolga, mert ez a sűrítmény, amit forgatókönyvnek neveztek, az fittyet hányt jelentős dolgokra és így egy igazi katyvasszá alakult az egész.
Az éj sötétjében kultisták, ördögimádók gyülekeznek, hogy a sok néven ismert démonnak asszonyt adományozzanak, azonban Dracula jelenik meg és egyből szerelemre gyullad a nő láttán. Románcuk azonban nem olyan egyszerű, ugyanis miközben imádott asszonyát nem akarja megharapni, sorra szívogatja az utca emberét, hatalmas éhsége közepette. Itt kapcsolódik a történetbe a vámpírvadász brigád: Harker, a kerekesszékes megszállott, Van Helsing leszármazottja és Drake, Dracula leszármazottja. Összeszokásuk nem megy gondtalanul, de ahogy haladunk előre a történetben, egyre több indokolatlanul hosszú és unalmas párbeszéd övezi a jeleneteket. Olyan szinten idétlen és súlytalan magyarázatok lapulnak bennük, hogy hiába a normális animáció, teljes jellemtelenségbe fulladnak a karakterek.
A képbe kerül maga az ördög, aki a kultistákkal tőrbe csalja Draculát és asszonyát, hogy gyermekük ott lelje halálát. Ezután sok fura dolog történik, míg lassan mindenki Dracula ellenségévé válik, feleségét kivéve. A reinkarnálódott gyereke immár Isten szolgálatába szegődve, szuperhősruhában próbálja elkapni Vladot, de túl sok vizet nem zavar. Kiderül, hogy többeknek szuperképességei vannak és hogy korábbi vámpír áldozatai a végtelenségig gyűlölik Draculát, így első adandó alkalommal ellene fordulnak. Szegény pedig bőven kap a fejére.
Végül a jó győzedelmeskedik, de addig már olyan szinten ugrál az ember a székben, hogy cseppet sem éri meg végigszenvedni ezt a filmet. Nem a legrosszabbak közt van, amit láttam, sőt, az animáció egészen izgalmas dolog benne. Kár, hogy a szegényes karakter dizájnok miatt egyik szereplővel sem sikerül azonosulni, amire az angol szinkron rádobja a hangsúlyozás nélküli felolvasást, így aztán végképp szíven döfik a projektet, mint magát Draculát a kerekesszék egyik küllőjével.
A zene megmenti az atmoszférát, ugyanis rengeteg elég bizarr (jó értelemben) dallam szólal meg, de nagy kár, hogy sok más pozitívumot nem lehet megemlíteni. A diszkós jelenetek, a külsős karakterek szcénái, a karatézós snittek mind idétlenek és inkább csak elvesznek az egészből.
A Harmony Gold először dolgozott együtt a Marvel céggel, hogy aztán megjelenhessen több piacon, de ebben az esetben cseppet sem véletlen, hogy végül nem sikerült fenntartani az érdeklődés eme művük iránt. Végül a Marvel maradt a jól működő képregényes gépezetnél, míg a HG a Robotechre fókuszált, megkímélve bennünket további fiaskóktól.
Urban Cobra Strike Force - G. I. Joe Hírforrás 