Bemutató – IGN Alien 40th Anniversary Short Films

Még mielőtt visszatérnék a klasszikussá vált hírezéshez és azokhoz a témákhoz, melyek túlnyomórészt uralják a blogot, nos, muszáj megemlékezni egy olyan jelenségről, ami végre többé-kevésbé pozitívan csapódott le a rajongók szemében. Ez nem más, mint a 40. évfordulóra közzétett hat Alien filmecske, vagyis rövidfilm, amit kreatív csapatok hoztak össze, és melyek kvázi kánonná váltak a maguk módján. Az IGN platform ráadásul eléggé meglepő fordulat, hiszen annak idején az egyébként szerintem nagyon jó Isolation-t csúnyán lehúzták, majd pedig készítettek belőle egy diplomatikusan fogalmazva is vérgáz miniszériát, többnyire a játék filmes részleteit felhasználva, no meg a maradék időt pótolták otromba animációval, ami miatt egy időre le is húzhatták volna a rolót. Ám az évforduló túlságosan is sok nézőszámmal kecsegtetett, így kár lett volna kihagyni. Nos, őszintén szólva végül jól tették, hogy belefogtak, hiszen ebben a csapásirányban dolgozva azért nem sikerült tönkre vágni a narratívát, és még mindig lehet sokat mondó tételeket megvalósítani akár tíz perces méretben is. persze nagyfilmes eposzt senki ne várjon, de így is megsüvegelendő az, amit végül összehoztak.

Containment

Az első film egy űrállomás pusztulása utáni időszak történetét regéli el. A főszereplők a mentőkabin fojtogató fogságában rekedve kell, hogy választ kapjanak arra, hogyan is lett korábbi bázisuk egy Alien-temető. A tudatos pilótanő igyekszik a mértéket képviselni a feszült helyzetben, ám a katona forrófejűsége totális káoszba taszítja a legénységet. Mindezek mellett egy apró csavart is helyeztek a történetbe az alkotók, így a karakterfejlődés garantált. Továbbá fontos megjegyezni, hogy teret engedtek annak is, hogy az ember az utolsó filmkockák után továbbgondolja az eseményeket, ami számomra valóban erénynek számít. Az első filmek hangeffektjei eléggé nosztalgikus érzést váltanak ki a nézőből, és az űrhajó belső profilja is eléggé impozánsan került kialakításra. Szintén nagy szerepe volt az operatőri munkának abban, hogy kvázi keveset láthassunk, de ugyanakkor a feszültség fenn tudjon maradni. A színészek miatt sem panaszkodhatunk és így ez egy igen erős kezdés volt a sorozatban. Ajánlott megtekintésre.

Specimen

A Kelsey Taylor által rendezett második alkotás volt bizonyos szempontból a legmeghökkentőbb próbálkozás. Nem csupán az elszeparáltságot sikerült újabb szintre emelni és ezáltal a lényegében egyszereplős történetből kiaknázni szinte mindent, ami benne rejlik, de a növényekkel foglalkozó megfigyelő állás is egy remek kiindulópont, hiszen vajmi kevés alkalmunk van növénytakaróban megfigyelni az Alienek mozgását és reakcióit. Egyébként rettentően megkapóak a vágások, és pont ez a kísérletezgetős közeg emlékeztet a régi, nyolcvanas évek végi, kilencvenes évek eleji B-kategóriás sci-fi-horrorok magvas gondolatokat ugyan nélkülöző, de épp elég nyomasztó atmoszférájára, annak megidézése miatt szinte tátott szájjal figyeltem végig a tíz perces játékidőt. A legvégére ráadásul szintén jut egy érdekes új motívum, amit eddig szintén nem nagyon láthattunk még említés szintjén sem. Talán a legjobb a féltucat próbálkozás közül, de szerencsére nincsen egyedül ezzel az erős tartalommal.

Night Shift

Szintén egy pici területen játszódik a történet. Egy kisemmizett bányász bolygón már az elején találkozhatunk a későbbi bonyodalom okozójával: egy arcölelő maradványai fekszenek egy levegőt alig kapó fickótól nem messze. Nem is véletlen, hogy pont ő és a haverja térnek be egy afféle túlélőboltba a felszínen, ahol aztán a mellkasrobbanás után elszabadul a pokol. Érdekes párhuzam, hogy az Alienek korai fázisait láthatjuk a legtöbb filmben, és itt is szintén a lezárt épületben egy még kevésbé kifejlett lény kezd el tombolni. A karakterek viszont eléggé egyoldalúak, és a maró vért sem sikerült kiaknázni ebben a filmben. Sajnos több helyen gyakorlatilag alig látni valamit, és ez – ismervén az egész Alien-saga-t – nem feltétlen pozitív hangulatkeltési módszer. Az egyik legsúlytalanabb próbálkozás az összes közül, de még így is köröket ver az Isolation sorozatra.

Ore

Bátor próbálkozás a Spear nővérektől. A bátor jelző pedig nem csupán a téma miatt jellemző, hanem a karakterek miatt is. Egy bányász kolóniában jól láthatóan elege van a munkásoknak a koszból és a sanyarú napokból, de egy plusz műszak komoly pénzzel kecsegtet a tagoknak. Amikor visszatérnek a föld mélyére, akkor realizálódik bennük, hogy csapdába csalták őket, a végkifejlet viszont épp eléggé nemesíti az emberi fajt, és helyezi a koronát az egyszerű emberek fejére – mindezek mellett pedig a szó szerint is fentről utasító vezetők mivoltát igen mélyre taszítja. A fényekkel remekül játszottak annak ellenére is, hogy egy bánya mélye nem igazán a legjobb beállítást teszi lehetővé, ám unatkozni egy másodpercig sem fogunk. A rokonszenves karaktereknek hála pedig farkasszemet nézhetünk egy kifejlett Aliennel. Mivel itt is a hangsúlyt arra helyezik, hogy addig a pontig mutatnak mindent, amíg el nem kezdődik a “vadászat”, valódi rövidfilmes, bejáratott formulát vettek elő. Mégis, ez egy remekül fogyasztható darabja a sornak.

Alone

Szép lassan megismerkedhetünk az egyik űrállomás utolsó, még élő tagjával, aki a mindennapi rutinműveletek mellett mással is foglalkozik. Tekintve, hogy ő volt az eredeti android ezen a bázison, máris felmerülhet a gyanú, hogy erős köze lehet a xenomorphokhoz. Ez később be is bizonyosodik, de nem egészen olyan szemszögből, ahogyan azt gondolnánk. Hogy miről álmodik egy android, ha becsukja a szemét és mit lát ő, az élettartamának vége felé egy teljesen idegen lényben, azt elég közelről megtapasztalhatjuk. A parádés kompozíció, a szellemes befejezés mind Noah Miller rendezőt dicsérik. Szintén nem átlagos felvezetés, ahogyan a szintetikus tag fejébe láthatunk bele, és ehhez a színésznő remek performansza is kell, hogy közelebb hozza  a nézőhöz a tökéletesség igényével fellépő karaktert. Evolúció és őrült törekvések tizenkét percben – érdemes átélni!

forrás: IGN

Harvest

Egy űrhajó fedélzetére csöppenünk, ahol a maroknyi túlélő igyekszik kimenekülni az Alien karma közül. Ahogy fogynak az emberek, úgy fogy a lehetőség is, ám végül sikerül találni egy mentőkabint. Ami ezután történik, az viszont a lehető legborzalmasabb végjátékok egyike. Benjamin Howdeshell nem bízta a véletlenre a dolgokat. A kiváló speciális effektek és 3D animációk mellett sok animatronikai eszközt is bevetett, a hajó folyosói rendkívül nyomasztóak és a színészi gárda is hozta a tőlük telhetőt. Igaz a főszereplő arckifejezései nem mindig követik a feszültséget, de higgyétek el, ennek is van nyomós oka. A remekbe szabott hangeffektek és a precíz fény-árnyék hatások kivitelezése miatt ez a felvonás is egy nagyon igényes darab lett, tehát érdemes egy próbát tenni vele.

Külön szeretném megjegyezni, hogy a már alapelvvé vált erős női főhőst/antihőst ugyan minden részben fel lehet fedezni, de ezek többsége azért nem az a kilúgozott Ellen Ripley, amivel sokkal nagyobb büdzséből dolgozva izzadságszagú trónkövetelőkkel akartak volna fellépni. Sokkal inkább a szükség valóban megkívánja a helyzetekben, hogy az életüket mentsék, vagy épp a családjaikat, de ettől nem lesznek a történetből kiragadott unalmas ismételgetések, szerencsére beleolvadnak a narratívába.

2 comments

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.