M.A.S.K. – A SyFy videója a sorozatról és a játékokról

Ez egy igen badass összefoglaló arról, mitől is volt helyenként cheesy (giccses, vagy gagyi), helyenként epikus, de mindenképp szerethető alkotás. A sorozat természetesen a szindikátus televíziózás fénykorában jött létre és a két, egymástól eltérő tónusú évad egész nagy rajongótábort szedett össze. Ez nem is lehetett véletlen, hiszen konkrétan a játékok eladására tett kísérlet volt, és ez működött az első időszakban. Még az sem volt gát, hogy közvetett módon korábbi három franchise összehangolásából jött létre, ugyanis a G.I. Joe, a Transformers és a He-Man formuláit igyekeztek hasznosítani.

Ez nem mindig sikerült flottul, hiszen körülbelül 27 író dolgozott az első, 65 részes, kémkedésen és csatákon alapuló szérián, és mindezt kiszervezték animáció szempontjából több távol-keleti cégnek. Az inkonzisztens rajzok, a fura párbeszédek pedig abból adódtak, hogy csupán két felügyelő kötötte össze és hangolta össze az egész munkát, ám ők sem kaptak tiszta útmutatást a játékgyártóktól, csak a részekben szereplő játékok és karakterek voltak a kötelező megkötések.

A karakterek is egyszerű lenyomatai voltak a jó és gonosz harcának, és a jótékonykodást meghekkelő, a pénzekről eltűnő tintát alkalmazó VENOM banda is kissé kétdimenziósra sikerült. Azonban ezek mellett is érdekes történésekkel gazdagodik a sztori, illetve a kevés női karakter mindezek ellenére igen markánsan szerepelhetett, ami pozitív üzenet volt az akkoriban jóval eltolódottabb gender-orientált műsorok között. A Joe-epizódok mellett itt sem maradhatott ki a tanító jellegű, morális egyperces üzenet, hiszen ez volt az akkori USA vezetés egyik megkötése a Reagan-doktrína időszakában, no meg persze a játékok rövid elemzésére is kitérnek a vidóban, kihangsúlyozva, hogy sokkal inkább kortalan darabok ezek, mint sok egyéb akkori brandhez kötődő egyéb megjelenések.

A M.A.S.K. univerzum pedig új töltetet kaphat, ha a szóbeszédben teret kapó egész estés film végre elkészül majd a halálos Iramban filmek újkori rendezője által.

Ha kíváncsiak vagytok még több részletre, akkor xav kollégánk remek írását ajánlom megtekintésre>>

Mivel a videót hazánkban korlátozták, ezért ezen a linken érhetitek el>>

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.