Chipkatonák – Így készült a végső akciófigura

Stan Winston olyan megkerülhetetlen ikon a filmes szakmában, mint James Cameron, Alfred Hitchcock vagy épp Steven Spielberg. nem véletlen, hogy ő maga is sok legendával dolgozott együtt. Stan Winston és a stúdiója mindmáig fantasztikus speciális effekteket kreált olyan filmekhez, mint az Aliens, a Jurassic Park, a Terminator filmek, az első két Predator film vagy épp a Vasember. Vannak azonban kissé elfeledett alkotások is, melyekhez a nevét adta, s gondolom sokak számára nem kell bemutatnom az 1998-as Chipkatonák (Small Soldiers) című akció-kalandfilmet sem.

A legtöbb gyermek számára egy álom válik valóra, amikor a saját játékaival beszélgethet, s pont ez a téma vonzotta igazán Stan Winstont és lelkes csapatát, hogy valami elképesztő izgalmas effektet készítsenek  a szélesvásznú előadásokra.

A következő cikk a híres alkotó családja által létrehozott iskola weboldalán jelent meg eredetileg.

Stan Winston és a stúdió kereken öt hónappal a forgatás megkezdése előtt kezdte el felvázolni a terveket papíron és igyekeztek elkészíteni a modelleket. Egy komoly kontraktust írtak alá a Hasbroval és fontos volt, hogy a film megjelenésével egy időben érkezzenek a játékok is a boltok polcaira.

forrás: stanwinstonschool.com

Maga az alkotás pedig sokkal inkább a felfedezés és a próbálgatás mezsgyéjén zajlott, mintsem a határozott tervezéseken. Joe Dante az első “improvizált nagyköltségvetésű film”-ként aposztrofálta ezt a darabot.

A dizájn osztályon összehívta Stan Winston a legkomolyabb és legfiatalabb munkatársait és kialakított egy szabadkezű terepet, ahol bátran ötletelhettek, szabadon, megkötések nélkül. Az újoncoknak ez volt a tökéletes lehetőség. Jim Charmatz elmondása szerint rengeteg nehézséggel is járt, mint kezdő dizájner – Mark “Crash” McCreery akkoriban megasztár volt az ajtókon belül, és szinte lehetetlen volt hozzáférni sok projekthez. A Chipkatonákban viszont annyi mindent kellett tervezni, hogy eloszlottak a munkálatok, így mi is kaptunk jócskán lehetőséget. Az első hét között voltam, akik megkapták a lehetőséget, hogy dolgozzanak ezen a filmen.

forrás: stanwinstonschool.com

Miután az összes munkatárs fejenként száznál is több dizájnt ontott magából, Winston úr kiválogatta a neki legjobban tetszőeket. Ezek a Concept art-ok még szűkültek miközben átfutottak Joe Dante és Steven Spielberg kezei közt is. Amint zöld utat kapott egy tervező dizájnja, ő irányíthatta az elkészítés folyamatát. Nyomon követhette az első modellezést, a sculpting részt, majd a festést, és a forgatáson a bábok használatát.

John Rosengrant, aki kiskorától készített mini katonákat, személyesen vállalta a felelősséget a két főszereplőért, Chip-ért és Kip-ért. Ő maga boldogan emlékszik vissza ezekre az időkre, és a korai modellező hobbi sokat segített például a festés folyamatában.

forrás: stanwinstonschool.com

Jim Charmatz is végigkövethette Slam-Fist életútját, egész a film befejezéséig. Ami először egy tízperces szkeccsnek indult, megvalósult a filmben, de ehhez végig kellett gondolni a kinézetét 3D-ben, a mozgathatósági pontokat, a színeit és az animatronikai megoldásokat (amikor a bábot különböző szerkezetekkel mozgásra bírják a forgatáson).

A “bábosok” között voltak azok, akik a szinkronszínészek hangjait hallgatták, és a mimikát, az arcmozgást lemodellezték, majd a saját hangjukkal, mimikájukkal felvértezték a bábokat, hogy a színészeknek már csak fel kelljen majd venniük a hangsávokat a stúdióban. “A forgatáson úgy adni a hangunkat, mint a valódi színészek, igazi kihívás és megtiszteltetés volt.” – állítja Rosengrant – majd hozzáteszi: ” Link Static és Slam-Fist hangjait én adtam a forgatáson, és pár hangmintám végül a filmben maradhatott. Később azonban a párbeszédek többségét lecserélték a valódi színészek hangjára.”

A rendező, Joe Dante így mesélt:” Amikor egy Winston-filmmel van dolgod, akkor tudod, hogy olyanok készítik a valódi effekteket, akik maguk is nagy filmbolondok. Ezek a fiúk és lányok már gyerekkorukban szörnyekkel és katonákkal játszottak, tervezték őket és rendkívül elhivatottak. Stan is ilyen fickó. Először a Pumpkinhead forgatása után találkoztam vele és sokat beszélgettünk. Szerintem nagyon jó kis filmet készített. Sajnos a Chipkatonák az első alkalom, hogy dolgozhattam vele. Minden héten afféle zarándokutat ejtettünk meg a stúdiójában és megnéztük, hogy haladnak. Hihetetlen energiát és időt áldoztak erre a rengeteg karakterre, mely folyamat nagyon intenzív volt, de Stan nagyon hozzáértően és könnyeden állt a projekthez, ami kifizetődött később.”

Stan Winston rengeteget tanult a játékbiznisz működéséről, míg a Hasbroval karöltve készülhetett a film. “Megtanultuk, hogyan kell és lehet jó játékot gyártani. megtanultuk az ízületek működését, és rá kellett jönnük, hogy lehet a játékfigurákba működő mechanizmusokat pakolni. Az egész egy tanulási folyamat volt. Segítettünk egy jövedelmező játékvonalat létrehozni a Hasbronak, mivel a játékeladás lepipálta a film bevételeit.”

-Jody Duncan, Stan Winston School of Character Arts

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.