Kickstarter – Mit adtunk eddig a projekteknek?

featxiv

Igen érdekes kimutatást végzett egy külföldi fórumozó, aki számosította a backerkit (egy összesítő weboldal a kickstarter projektek számára) által nyújtott adatokat és ezeket ábrán mutatja be. Természetesen főleg az általunk is ismert és érdekes és persze támogatással létrejött figurák adatait tartalmazzák.


Az első képen időrendi sorrendben szerepelnek ezek a kickstarterek. Ebből jól leolvasható, hogy míg eleinte az év közepére időzítették a projekteket, ez 2016-ra megszakadt és egymásután az év utolsó hónapjaira tevődött több projekt is, aminek az eredményeit később láthatjuk.

A következő dián az összes támogatást lehet megtekinteni. Jól látszik ebből, hogy a V-HACKS és a Beasts kapta a legnagyobb összegeket, vagyis ha csak ezt vesszük alapul, az jelenthető ki, hogy e kettő volt a legsikeresebb reklám-befektetés-tervezés ügyileg. A képről az is leolvasható, hogy az év utolsó három projektjére egyre kevesebb pénzt áldoztak az emberek és a Hell Screamerz épphogy átesett a siker kapuján. Persze, ehhez hozzátartozik, hogy a a western és sci-fi téma jóval kisebb rétegeket mozgathatott meg és az sem elhanyagolható, hogy az Eagle Force első bejelentése helyett szándékosan továbbtolta egy hónappal az indulást és ez utóbbi egy már meglévő brandre épült.

Ezen a képen a támogatók számát lehet nyomon követni. itt, érdekes módon az Eelemental, de még inkább a Beasts emelkedik ki a projektek közül. Tehát, a legtöbb individuális rakott le pénzösszeget a projektre. Az Elemental egy női figurákat tartalmazó szett, amely erősen családokat is megcélzott, illetve, úgy tűnik, szintén sokakhoz eljutott, még ha egy fő nem is támogatta sok pénzzel a többihez képest. A Beasts egy robosztus projekt volt ezáltal, hiszen sokan sokat áldoztak rá. Mondjuk valamelyest kilóg a sorból, hiszen dinoszauruszokat hoztak létre, annak pedig vélhetően olyan helyen is van közönsége, akik az akciófigurákat nem támogatják.
Végül az egy főre jutó átlagos összegeket követhetjük nyomon. Bár eddig nem esett szó a MTF projektről, de az talán sokban visszavethette a projektet, hogy első, induló dologról volt szó, tehát sokan nem is ismerték magát a kickstartert. Most, hogy ez változott, látszik, hogy jóval bőkezűbben bántak a többi projekttel általában. Már a női testekre is nagyobb összeget áldoztak és a képekről az is leolvasható, hogy lassan, de biztosan kezd kiforrni egy erre ráálló réteg, akiket meg lehet szólítani. Azonban egy dologra nagyon kell ügyelni: nem szabad felhalmozni egymás hátára – és főleg nem az év végén ezeket a projekteket, ugyanis főként felnőtteket szólíthatnak meg, akik amúgy is gyűjtenek valamely más figurákat és nekik az erre áldozható összeg véges. Tehát ki lehet mondani, hogy jó dolog, csak nem szabad hagyni, hogy egymást nyomják el.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s