Boss Fight Studio – Kérdezz – Felelek

featbfs

Újabb rövid kérdés-válasz megnyilvánulás jön, hiszen a Kickstarter nagyját már postázták, s remélhetőleg hazánkba és Európába is eljut majd rövidesen. A helyzet az, hogy nemrégiben mutatták be az ötödik hullám figuráit, persze az eddigi előrendelések, a mitológiai Vitruvian H.A.C.K.S. szériából és ezzel kapcsolatosan tettek fel kérdéseket a rajongók.

Mikor fognak az előrendelések szállításra kerülni?
Minden Kickstarter csomag úton van, és elkezdődik az előrendelés postázása is. Több, mint ezer rendelést kell teljesítenünk, ez pedig időbe telik. Ráadásul ha mindenkinek a csomagját egyenként követnénk, akkor lényegesen kevesebb csomagot lehetne így feladni.

Hol van a Kickstarter csomagom?
vagy rossz volt a postázási cím megadva vagy a szállítás körülményei nem voltak megfelelőek. Kérünk mindenkit, vegye fel velünk a kapcsolatot.

Mikor fogják a BFS e-boltjában lévő itemek az előrendelésről “elérhető” státuszba állítani a figurákat?
Amint megfelelő mennyiségű előrendelést szállítunk ki, úgy fogjuk ezt is elérhetővé tenni.

Amelyeknél az elfogyott tábla szerepel, még lesz esetleg lehetőség valamikor újra megvásárolni?
Igen, tervezünk limitált plusz szetteket elérhetővé tenni hamarosan.

Mikor tudom megrendelni a Megaconon látott, ötödik hullámos figurákat?
Később, ebben az évben.





Advertisements

2 comments

  1. A holgyrol miert nem kerult ki kep, aki ellopta Vadoc serojat? 😀 Nekem O volt az uj hullam egyetlen bejovose. A fikazold csontvazban nem latom az atuto erot, mig a ket ezust figura is eleg gyengusz, krom ide vagy oda. tudom, lehetnek Terminatorok, vagy akar Galactus hirnokei is, de engem ezzel nem fogtak meg per pillanat. Viszont a csomagjainkat mar nagyon varom. 😉

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s