Gyűjtési hóbort 14

featkollekcio1

Mikor leszünk felnőttek?

A múlt heti események hatására készült ez a cikk, mely elsősorban rólunk szól. Rólunk, akik gyűjtünk, félreteszünk azért, hogy megvegyünk egy kedvenc figurát, hogy tízzel több katonánk legyen a seregben vagy épp, hogy egy egyedi dolog, esetleg ritkaság kerüljön a birtokunkba.  Amiről azt gondolná az ember, hogy egy hobbi, kicsit túlontúl is az életük részét képezik egyeseknek. Ezzel egy pontig nincs is baj, azonban van az a határ, amin ha átmegy valaki, az már káros saját magára nézve és az őt körbevevő világ számára is. Mielőtt felkapná a fejét minden érintett, nem, nem szeretnék stigmatizálni senkit sem, de kiragadott példákkal szeretném szemléltetni, hogy vannak irányok, melyek zsákutcába vezetnek. A facebook csoportban is említettem már, hogy a gyűjtés nem csapatsport, de lehet így is fair módon játszani. Lehet valakinek hatalmas gyűjteménye akkor is, ha nem csak kap, hanem ad is. És itt nem feltétlenül pénzre vagy konkrét gyűjtői darabokra kell gondolni, hanem az illető saját személyiségére. Nem dől össze a világ, ha visszalépünk egy fél lépést és úriember módjára megtanulunk kezelni egy helyzetet. Netalán képesek vagyunk arra, hogy szétválasszuk a gyűjtést az igazán fontos dolgoktól.

A gyűjtés nem csapatsport, de emberek játsszák és mivel egy olyan időszakban élünk, amikor a hazai gyűjtők sok esetben egymástól juthatnak hozzá további darabokhoz (köszönjük is, meg nem is a Hasbronak), úgy a másikban is illik felfedezni az embert. Emberségesnek lenni nem feltétlenül jelenti azt, hogy fel kell adni a versenyt, vagy hogy ezentúl minden szaftos “csontot” át kell adni a másiknak. De azt viszont jelenti, hogy be kell ismerni, ha veszítünk, el kell ismerni, hogy mindig lesznek nálunk gazdagabbak, lesznek gyorsabbak és lesznek élelmesebbek. A tudást is el kell ismerni, ahogyan azt is, hogy ha valaki van olyan kedves és megoszt a többiekkel dolgokat. Ezekért igenis jár a tisztelet.

Cseppet sem kell lenézni senkit, akinek nincs hatalmas gyűjteménye vagy nem nézi állandóan a különböző aukciós oldalakat, de nem kell fújni arra sem, aki megteheti, hogy szobákat rendezzen be, mert ez az igazi szenvedélye és egyszerűen megteheti. Igazából mindenki, aki érdekelődik és kommunikál, az mozgatja, formálja a gyűjtést, a sok érdekességet, témákat így lehet szolgáltatni. Nem volna szabad ócsárolni azt, aki megtesz nekünk egy szívességet és csúnya dolog kihasználni a másikat, pusztán azért, mert egy ismerősi körbe tartozik két ember. Nem szép dolog felrúgni a megegyezéseket. Emberséges akkor is valaki, ha egy lezárt megbeszélés után nem halogatja, tologatja így vagy úgy vagy az eladást illetve a vételt a feltételek átlépésével. Szintén elég otromba viselkedésre vall, ha egy illető a lezárt tranzakció után kezd el állítani dolgokat, mikor ott helyben abszolút meg volt elégedve a szituációval. Néha elég egy kedves szó is, ahelyett, hogy agresszívan és egyből támadólag lépnénk fel. Van erre egy jó kifejezés: nerd rage – vajon mikor ismerjük már fel, hogy ez elsősorban hobbi és nem ér annyit, hogy idióták miatt megkopaszodjunk?

Egy jó közösség elengedhetetlen alapja, hogy új tagok is jelentkezzenek. Őket átverni (és nem arról van szó, hogy kis nyereséget kovácsolni) szintén nem buli, mert ez egyrészt a saját renoménk csorbulásához vezethet, illetve a közösség, mint az egyénnél felsőbb szint – működését nyirbálja meg. A segítség viszont bármikor jól jöhet, hiszen igaz a mondás – sosem tudhatod, legközelebb ki segít elérni a céljaidat. Ez talán egy kicsit úgy hangozhat, hogy valaki előmelegíti  saját útját, pedig nem erről van szó – csupán a tisztességes keretek között kell viselkedni és ha fairek voltunk, mások is azok lesznek velünk.

A gyűjtés nem csapatsport, de fel kell ismerni, hogy közös célok vannak és valahol, valamilyen térben függünk egymástól. Ez az oldal sem érhetne el sok embert, ha nem támaszkodhatna megannyi remek cikkíró és fotós, customizer, festő, gyűjtő, megfigyelő, rajongó remek anyagaira. Ha azonban valaki nem szeretne közösködni, az sem baj, de egy dolgot tartson mindenki szem előtt: emberségesnek lenni sokkal többet ér, mint megszerezni a legeslegkomolyabb gyűjteményes darabokat. Aki nem ismert picit sem magára, annak természetesen nem szólt a cikk, aki viszont igen, attól egyet kérek: kicsit nézzen magába és gondolkodjon el azon, vajon megéri-e feláldozni a saját magáról alkotott képet vagdalkozással és a fentebb említett viselkedésfajtákkal.

Szerintem itt lenne az ideje felnőni….

Advertisements

2 comments

  1. Nem igazán vagyok tisztában a múlt heti eseményekkel, de elég komoly dolgokat feszegetsz ebben a cikkben, aminek a tartalmával úgy ahogy van egyetértek. Nekem valószínűleg szerencsém volt, mer mikor elkezdődött a gyűjtési láz, két olyan emberbe futottam bele akiket azóta barátaimnak nevezhetek. Mindenben segítettek, tanácsokat adtak, csak remélem, hogy kellő képen sikerült meghálálnom nekik.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s