Bemutató: Rise of Cobra – Polar Sharc Submarine with Ice Storm

featbemutat1

A Rise of Cobra idején előszeretettel adtak ki olyan megjelenéseket, amikben egy kisebb (Alpha méretű) jármű és annak a pilótája szerepelt. Mivel számos méretben jelentek meg az évtizedek alatt a gépek a Joe vonalban, így egészen kellemes meglepetés volt, hogy a filmes szériában is igyekeztek ezt a bevált formátumot követni. A harmadik hullámban jelent meg eme darab, bár hozzáférhetősége igen korlátozott volt. Hazánkban sem igazán volt sok belőle és az Egyesült Államokban is csak limitált példányszámban lehetett kapni, inkább a Fülöp-szigetek és Kanada kapott belőlük, ami aztán az ebay segítségével változott persze.

Ami igazán meglepő, hogy ilyen részletességű, új járművet is piacra dobtak, ugyanis kicsit kezdett kifogyni (ellentétben a figurákkal) a kreativitás, s az átfestések közepette üdítő látvány volt ez a jármű, ami ráadásul majdnem ebben a formájában szerepelt is a filmben. Igaz, mi egy kicsinyített mását kaptuk meg, de ez ne szegje senkinek a kedvét.

Az ablakos szerkezetű doboz jó szolgálatot tett ebben az időszakban. Habár a neonzöldes háttér nem mindenkinek nyerte el a tetszését, viszont a filmhez illő, jól látható feliratot kapott, és a jármű és a figura is szépen látszik a csomagolásban. Egyik oldalán egy számítógépes rajz virít, ami a nagy vízi csatából való, amikor Destro ellen harcoltak a jófiúk. majd a hátlapon a Hasbrora jellemző fekete hátterű stúdiófotó jelenik meg, csak sajnos a gép hátteréről még annyit sem lehet megtudni, mint a vintage időszakban, pedig ott sem feltétlen mélyedtek el ebben. Azért Ice Stormhoz mellékeltek egy filecardot, de igen szűkszavúan fogalmaznak benne és a külalakja sem annyira izgalmas.

Hogy egy új festés és némi új testdarab mennyire sokat tud alakítani azon, hogy nehezen legyen felismerhető, mi sem bizonyítja jobban, hogy a 2008-as Snake Eyes figurát vették alapul szinte egy az egyben. A sapkás fej viszont új és eddig nem látott, s kiválóan alkalmazkodik a karakterisztikájához a figurának. A műanyag a 25. évfordulóhoz képest kicsit ridegebb, de épp ezért nem hajlik a kézfej olyan drasztikus mértékben és tapintásra is érezni benne az anyagot. A színek pedig egyszerűen csodát műveltek. A fekete, piros és ezüstös szürke keveréke meghatározó, markáns, amilyen a nyolcvanas években is volt egy-egy figura. Érdemes megjegyezni, hogy ez a piros szinte teljesen az ellentéte annak a teljesen sötét világnak, amit a ROC-szériával alkotni szerettek volna, s épp ezért működik annyira jól.


A kinézet mellett a pózoltathatóság elmarad jócskán, ugyanis a szűk derekú kabát miatt nem lehet teljesen mozgatni a lábakat és a fej is egy bizonyos intervallumbeli forgatásra van kárhoztatva a magas gallér miatt. Ezt elszámítva, mivel nem külön mellénye van, így a karok szabadon állíthatók. Egyébiránt a 25. évfordulóban jól bevált artikulációs pontok segítségével lehet mozgatni, s mivel elsősorban pilóta és nem feltétlen ő vívja az első frontbeli háborúkat a szárazföldön, ez elnézhető ennek a figurának valamilyen szinten.

A figura egész pontosan a már említett Snake Eyes pisztolytáskával és egy fegyverrel lett ellátva, ami azonban egyrészt nem aggatható rá teljes mértékben, mert túl bő, másrészt a fegyver sem igazán passzol a figurához, a beállításoknál rendre az egykezes verziót kellett előtérbe helyeznem.

A Polar Sharc egy eleddig nem látott modell, mely a filmből ugrik elénk, igaz ez “csupán” egyszemélyes verzió. Ennek nem látjuk kárát, ugyanis egy igen szimpatikus, bár korántsem evilági dizájn köszön vissza. A kerek és szögletes ívek találkozásai miatt nem beszélhetünk mestermunkáról, viszont agresszív kinézete teljes mértékben idomul a ROC világával. Habár ebben az időben törekedtek arra, hogy a valóságban is használt gépeket vegyenek alapul egy-egy játéknál, ez jelen esetben nem teljesült. Kicsi, keskeny méretét ellensúlyozza egyrészről az, hogy színei összetettek, többféle szürkét használtak és a matricákkal feloldják az egysíkúságot. Az átlátszó pilótafülke pedig szintén sokat dob rajta, ráadásul a jármű alján is elhelyeztek egy átlátszó felületet.

A másik igen hasznos része a gépezetnek, hogy a hátsó szegmensben a rotorok elfordítható a gép hossztengelye mentén. Így képes sokkal inkább kitűnni a síkból, ráadásul a szárnyakba rejtett gépfegyver is kihúzható, tehát összességében van mit csinálni vele, még a fiatalabb korosztálynak is. A figura éppencsak beleillik a cockpitbe, tehát a zömökebb figurákkal annyira nem érdemes próbálkozni. Tárolhatóság szempontjából viszont pont nem probléma a kis méret. A jármű alján van egy pöcök, ami képes megtartani a figurákat a hátukon lévő lyukon keresztül, ezért szó szerint kettő figurával is elboldogul a jármű.



A már említett fegyverzet mellett egy kilőhető fegyvert is kapunk hozzá, bár ez annyira kilóg a dizájnból, hogy megfontolandó használni, hacsak nem gyerekkel játszunk. Akkor viszont határozottan van értéke.


A Rise of Cobra figurákat és járműveket tekintve ez egy viszonylag jó áron beszerezhető darab volt és mindmáig érdemes eljátszani a gondolattal, hogy van-e hely rá a polcon, mert egyedi és látványos kiadás, nem mellesleg pedig a modern kori Joe-történelem egy fontos járműve a filmbéli szerepe miatt.

További fotók:









4 comments

  1. Szerintem itt a jarmu tobbet nyujt joval, mint maga a figura. Bar utobbi ha lepattintjuk a gallert, erosen megerhet egy miset custom orosz katonanak szerintem! A jarmu nalam inkabb sokkal jobban illik kinezetre vmi urcsatahoz, mintsem vizi egysegnek, de ez az en izlesficamom. 🙂 Koszonom a bemutatot!

  2. Köszönöm a bemutatót.
    Mind a járműben mind a figurában meg van az a kis plusz amire az ember azt mondja ,hogy ejha ebben valami megfogott,de talán ezen a ponton itt egyet kell értenem Attillával,miszerint ebben a készletben a jármű valóban nagyobb vonzerő lehet mint a figura

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.