Figura Insider – FSS 3.0 Psyche-Out

feat9

2015 mindenképpen az új FSS szállítmány miatt fog megragadni a gyűjtők szemei előtt, ugyanis olyan klasszikus karakterek eredeti színvilágait birtokolhatják a gyűjtők, melyek vagy a 25. évforduló kurtasága miatt (jött az első mozifilm), vagy az egyéb speciális megjelenések miatt (ahogy Repeaternél is) háttérbe szorultak. Következzék egy érdekes karakter, aki ugyan nem mondható a leginkább használt Joenak, de mindenképpen helye van a csapatban. Lássuk, pontosan miért.

A kódnevet Kenneth D. Rich használta, de kialakulása még az amerikai hadsereg kötelékében töltött évekre datálható.  San Francisco-i születésű, de végül Berkeley közelében végezte tanulmányait és diplomázott pszichológiából. Kutatásai révén lehetővé vált, hogy számos projekten dolgozhasson, még azon a titkos fejlesztésen is, mely lehetővé tette, hogy alacsony rádiófrekvenciákkal gerjesszenek paranoiát az emberekben. Később Fort Bragg-be irányították, miután jelentkezett a katonaságba. A helyi megtévesztő hadviselésekkel foglalkozó főhadiszálláson folytatta munkáját és eközben a szociális intézmények jogtanácsosává lépett elő. A G.I. Joe pedig, mint a megtévesztő hadműveletek egyik vezetőjeként és állandó pszichológusként számított szolgálataira.

Első alkalommal, amikor Utah-ban a főhadiszálláson a The PIT-nél állomásozott Chuckles-szal, gyanúsnak vélték, hogy titokban tartják előttük a bázis bizonyos részeit. Később tisztázódott az ügy, majd amikor Snake-Eyes és Scarlett ügyét tiszta, amikor ők nem legális úton igyekeztek egy boroviai gulágba, ahol társaikat próbálták kiszabadítani. A Joek eredetileg megrendezték a halálukat, miszerint taposóaknára léptek, de Psyche-Out segítségével végül a jelentésben az állt, hogy időszakosan elvesztették emlékeiket a társai. Került szorult helyzetbe Sierra Gordoban, amikor a helyieknél polgárháború tört ki. A Cobra polgárháborúban pedig egy komolyabb csapatot vezérelt, akik háttértámogatást nyújtottak a Joeknak. Még további komoly hadműveletek részese volt, amikor 1994-ben felsőbb utasításra befejezték a működést. Később, 2001-ben Serpentor klóngyerekek esetében a pszichológiai fejlődéséért felelt.

További felbukkanása volt, amikor az eredeti univerzumban az intelligens android lázadókhoz küldött csapatok mellett csak néhányan maradtak a The PIT védelmére. Azonban a nagy Cobra támadást így is vissza tudták verni. Szintén feltűnt, amikor egy vízalatti Cobra bázison a fejlesztés alatt álló BAT-ok egy másik dimenzóból kaptak vírust és minden emberi lény elpusztítását tűzték ki célul.

A karakter első figura megjelenése 1987-re datálható. A nagyon világoszöld, a speciális headset antenna vagy éppen a radarok kinézete mind olyan egyedivé avatták a figurát, ami miatt a rajongók egyből felismerhetik messziről. Egy évvel később ő is a night Force tagjaként folytatta menetelését és ismételten nagy kedvenccel bővült az érdeklődők polca. Nem kis tényező, hogy egy másik speciális csapat, a Tiger Force tagjaként is bemutatkozott, igaz, csak Európában. Épp ezért exkluzív figurának számít. A harmadik vintage kinézet már jóval eltérőbben alakult. 1991-ben a Super Sonic Fighters tagjaként látta meg a napvilágot és bár maradtak a radarok és az érdekes kütyük, a világoskék öltözettel és a nyomasztónak ható fekete sisakkal egy teljesen más hangulatú darab lett. Itt meg is állt a karakter kiadása – egészen a 2013-as JoeCon szettig, ahol is a night Force verziót vették elő, modern tálalásban és lett egy kellemes kinézetű Joe figura. A meglévő kiegészítőkből pedig nagyszerűen összeválogatták azokat, amik passzolhattak egy ilyen ízlésvilágú karakterhez. Két év ugrás az időben és a jelenben találjuk magunkat.

Az ikonikus első verzió színeiben pompázik ez a megjelenés és ugyan kicsit változtattak a fegyverzetén, ez lényegében nem változtat a kinézetén. A figura rajongóinak valószínűleg kötelező helye lesz a többi darab között.

3 comments

  1. Érdekes, hogy mindig a v1-es öntőformát veszik elő, pedig a Sonic Fighteres kiadás annyival futurisztikusabb, sejtelmesebb, fenyegetőbb, hogy sokkal jobban megragadja – szerintem – az ember képzeletét, mint ez. Mondjuk nálam amúgy is csak az európai TF kiadás jön be a v1 formából, talán mert az volt meg gyerekként.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.