Figura Insider – FSS Cover Girl

feat9

Tényként kezelhető, hogy a Hasbro már a nyolcvanas években sem igazán a női karakterekkel akart hódítani és valamilyen szinten ezt támasztották alá az eladások is. Ennek ellenére néhányan az örök kedvencek közt kötöttek ki. Ilyen például az 1983-ban debütáló Courtney A. Krieger katona is. Külön érdekesség, hogy mint pilótát kaptuk meg, de életútja is nagyon színesre sikeredett. Ő egy sokoldalú személyiség, akivel a képregényírók is örömmel dolgoztak.

A Wolverine mellé csomagolt karakter védjegyévé vált a barna kabát és a vörös haj – igaz sokszor ezt hanyagolták és szőke ciklonként lebegett végig egy-egy füzetben. A kifejezetten katonai hatást keltő festés nagyon jól megy az alakjához és bár konkrét kiegészítőkkel nem rendelkezett, így is egy remekül használható figura, és még egyszer megjegyzem, azon kevés nők egyike, aki kivívta magának azt, hogy több ízben is megemlékezzenek róla. A története 2006-ban folytatódik, amikor a comic pack-os második verzió napvilágot látott. A sokak által lenézett “new-sculpt” (2002-2006) éra tagja, tehát elhagyták a régi kialakítást és egy picit aránytalanul vékony lábbal és karokkal áldotta meg a sors. A színek természetesen maradtak és ezúttal egy pisztoly és egy kabát lettek a kiegészítők, s annak ellenére, hogy ez volt az egyik utolsó év, amikor ilyen típusú figurákat adtak ki, sokáig szolgálta a modern figurákat gyűjtőket ez a darab, amely ma is komoly árakon szokott gazdát cserélni. A Rise of Cobrás alteregója sajnos nagyon csúnyára sikerült, ráadásul itt lépett előtérbe a szőkeség, mely úgy vélem, pusztán a divatnak és a színésznő hajának köszönhető. Nehéz elfogulatlanul beszélni róla, hiszen nem egy szép darab, ráadásul a filmből is sikerült úgy félreállítani, hogy szinte semmilyen hatást nem keltett a nézőkben.

Élete jóval másabbul alakult, mint sok más Joe esetében, ugyanis Chicagoban kipróbálta a modellkedést, de amikor érezte, hogy ez nem lehet az életcélja, egy katonai iskola irányába mozdult el. Hamarosan a nagyszerű szintfelmérők és a sikeres képzések után a Joe kötelékben landolt. Számos akcióban részt vett, így a nevéhez köthető az az eset, amikor ideiglenes Commandert sikerült elfogni. A legbátrabbak közt volt, amikor a kísérleti teleppé vált Springfield ostromát is megtervezték. Később, a Cobra sziget ostrománál nem volt jelen, viszont Hawk és több parancsnok kiszabadításában részt vett. Ő maga is esett fogságba, ráadásul látta, ahogy saját tanítványaival végeztek. Sok ízben kerültek ki a kezei alól fényes jövő előtt álló kadétok és a legnagyobb csata akkor várt rá, amikor Serpentor csapdába csalta számos bajtársát, majd a Cobra csapatok egy részével kellett legyőzniük a közös ellenséget. A csapat felszámolása után szóvivőként dolgozott, de hamar rájött, csak előnyös külseje miatt számítanak rá. Amikor a Joek újraszerveződtek, az elsők közt hívták meg újra és részt vett a Red Shadows illetve a Cobrák Harmadik világháború elnevezésű akciója semlegesítésében. Szoros érzelmi szálak fűzik Shipwreckhez, s azóta is aktív tagja az elit alakulatnak.

Ebben az évben pedig megjelenhetett a modern verzió, mely a DTC-s verzión alapul és visszatértek a vöröses hajszínhez, vagyis az eredeti karakternek megfelelő update-et kaphat bárki, aki megvásárolja. A mellény szintén elmaradhatatlan és a vékony végtagok könnyebb pozicionálást tesznek lehetővé. Egy szép újkori verzióról van szó és remélhetőleg nem ez az utolsó.

9 comments

  1. Régóta szeretném beszerezni, de a cover girl és Scarlat, a vintage érában elég elérhetettlen! Lady Dzsé van csak meg, meg Baroness, no meg zartan tesója Zarana, de azt hiszem más hölgyek az alapfigurák között nincs is!

  2. Jó lett a csaj.Egyszerű és nagyszerű.
    A szőke, terepruhás verzió mellett látható aknavetőt hova lehet felszerelni?

      1. Nekem megvan ez a kilövő,azt hittem egy Trafó fegyver.De ezt kezébe nem tudnád tenni max ráültetni 🙂 Na mindegy.

  3. Azt hiszem, anno Scarletthez irta Roberto, hogy: “Ennel a karakternel meg nem dolhet hatra a Hasbro”. Nos, Cimlaplany eseteben ugyanezt erzem mind testi, mind arci esetben. Ott van mellette egy elbuvolo no grafikaja a dobozon, erre kap egy pocok arcu fejet. Ahh….

  4. A grafika csodás.
    Cover Girl egy remek karakter, a rajzfilmben kimondottan tetszett nekem, örültem volna, ha picit rá tudták volna mintázni ezt az új kiadást!
    A vintage és a 3as Comic Pack kiadás megvan ugyan, de ezért a verzióért úgy vélem nem fogok minden követ megmozgatni,sőt.

  5. Áh legjobb a nagyfejű kavőrgörl vintidzs 🙂 De tény hogy a régi figukra a nőiességet csak elvétves sikerült ráhúzni.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.