Ismét érdekességek a vintage G.I. Joe-k világából

Mostanra összegyűlt egy újabb cikkre való játék a Hasbro és a nemzetközi cégek mozgalmas múltjából. Katt a More gombra.

– Tömör Grunt kobak

Nem tudni pontosan miért (talán költségcsökkentés apropójából – hmm de ismerős manapság ez a szó) az eredeti, 1982-es Grunt figurának a sisakját nem levehetős verzióra álmodták meg először, amiről a 2-Up figura tanúskodik.

– A Funskool is lehet drága

Kék-sárga Major Bludd, vörös Buzzer, vagy babakék Snake-Eyes. A funskool már egészen a 80-as évek végén elkezdte gyártani a Joe figurákat, ám akkor még igen limitált példányszámban. Eme daraboknak pontosan a ritkasága az erősségge. Némelyikből jó, ha négy-öt darab ismert, míg másokból is talán egy tucat, ha létezik. Érdemes megjegyezni, hogy ez a gyártás néhány évig létezett, s az anyaguk megegyezik (vagy hasonló) az amerikai rokonokhoz, tehát minőségi játékokról van szó. Majd jöttek a kétezres évek, a többi pedig szerintem sokak számára ismert…

– Ami szintén vonalat váltott – Savage Grizzly Jeep és Stalker Jet

Még mindig a Funskool. Eredetileg a Sgt Savage vonalban árulták, majd az indiai kitérő folyamán egész egyszerűen átvitték a 3 3/4 inches világba és ettől fogva a gumigyűrűs figurák rajongói is élvezhették ezt az érdekes terepjárót.

A repülőt már az Extreme sorozatból emelték át és igen meglepő lépés volt, hiszen ezek jóval nagyobb figurák, mint a 94-ig készített eredeti vonal. Ám, mint oly sok más esetben, a helyiek ezzel nem törődtek egyáltalán.

– A Johnny Quest crossover

Nem egy cég kezdett abba, hogy népszerűsítsék a játékaikat másik gyártónál. Így volt ez a Johnny Quest esetében. A játékok a kilencvenes évek végén jöttek ki, pont, amikor a Joe világ is újra éledezni kezdett. Eleinte dual pack-ben adták ki a figurákat, egyikük Quest-karakter volt, a másik pedig egy-egy híresebb Joe figura. Szintén nem véletlen, hogy később például az egyik Cobra tengeralattjáró, a Mantis készült el mindkét világban, míg az Night Landing Craft előbb a Joektól indult, megjelent a másik világban, majd onnan ismét visszatalált.

– A Mail-In verziók néha nagyon nehezen beszerezhetők

Talán a Hasbro előre gondolkodott, amikor például a Ferret vagy a Firebat néhány árnyalattal világosabb színben jelent meg a kilencvenes években. Ez volt az utolsó időszak, amikor be lehetett telefonálni és pénzért, illetve a dobozokon lévő flag point-okért cserébe lehetett rendelni ezekből a klassz dolgokból. Egy gyűjtő számára pedig az apró eltérések is sokat jelentenek. További gépek, melyek különböztek színeikben a retail verziótól (VAMP MkII, Slugger, PAC/RAT, Triple T, WHALE, Wolf, Stinger, Sky Hawk).

– Mutt és az ő kis jelvénye

Amikor az első megjelenés után kiadták az öntőformát külföldre, valamiért a brazil-argentin verziónál lereszelték ezt a pici apró részletet a bal mellkas felső részéről. Az ezt követő figurákon – lehettek akár amerikai, akár nemzetközi változatok – már nem szerepelt ez a kis kidolgozás.

– Cobra Bazooka Trooper … már 1982-ben?

Így van, ugyanis az egyik katalógusban így szerepelt egy hármas pakk, s amelyet limitált számban ki is adtak. nem kell megijedni, házilag is bármikor összerakható ez a figura, hiszen a Joe katonák felszereléseit helyezték a karakterek mellé.

– Európai exkluzív figurák 1991-től

Nem csalás, nem ámítás, a belga-brit-francia fronton olyan figurákat csomagoltak, amiknek különböznek a felszerelései. Így lehetett kapni parittyás SAW-Vipert, beige színű Snow Serpent rakétás Ambusht és még folytathatnám. Azonban ezek közül is kiemelkedik a Rock-Viper fejű Crimson Guard Immortal, ami nagy összegekért szokott gazdát cserélni, mivel egyfajta készítési hibáról van szó. Nagyon kevés létezik belőle.

– Kiadatlan Star Brigade játékok

Az nem elég, hogy egy videókazettás (amin a Manimals kialakulásának lehettünk volna szemtanúi), Striker névre hallgató figura sem került ki a boltok polcaira, de az úgynevezett Technowalkereket sem láthatta meg a nagyközönség. A cél a minél erőteljesebb kiborg hatás elérése volt, ehhez pedig Payload, Hawk és Firefly asszisztált – sajnos csak prototípus formájában. Vajon mi lehetett a kazin és milyen plusz funkciókkal látták volna el a robotikus karaktereket?

– A motoros kilövő tank legendája

A gép maga korai stádiumban látható a képeken, sajnos nem került előrébb a tervezési folyamatnál. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy maga a dizájner adta el a kincset ebayen, csillagászati áron. A játék nagy hátulütője volt a nehézkesen mozgatható rakétavető és számos különböző terv látott napvilágot, hogyan valósítsák meg a fegyvert, mely a későbbi játékpiac változások miatt vakvágányra keveredett.

Hivatkozások:
GI Joe King
Everett
yojoe

Advertisements

9 comments

  1. Ezt a cikket tényleg öröm volt olvasni!

    MIndjárt neki is esek a Mutt-oknak amiket fellelek itthon, hogy hogy is van ez testvéreim:)

    Egy ilyen Immortalt láttam már a nagy kereskedő hálón.hát gyerekek, ami karate ment érte…
    Egyszerűbb venni egy simát és egy rock viper fejet festeni hozzá szinte 🙂

  2. Ez érdekes kis írás. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi féle változatban adtak még ki GI Joe-kat ’94 után. A sisakos Grunt nem csodálom, hogy nem került gyártásra, hiszen azt a bilit felhasználták az évek során vagy 30-szor! Lecsekkoltam a Mutt-omat és szomorúan tapasztaltam, hogy nincs csillagja… Valószínűleg Brazil! Még nem döntöttem el, hogy sírjak-e vagy nevessek.

  3. Én is végignéztem a Mutt csapatot.
    A v1-esen nekem van csillag,de utána se az SM, se a UK Mutton nincsen.
    A Battle Corps és a DEF kiadásnál ugye már más mellkas van ott azért nincs,még az Anti Venom Force-os az amire oda van festve nekem.

  4. Szeretem az ilyen cikkeket.Ez a bazooka trooper elég érdekes, kicsit furcsán nézne ki egy ilyen zap páncélököllel.
    A mail in-es cuccokra nem mondanám hogy nagyon ritkák, inkább csak drágábbak mint a sima verzió, de egyben eladott gép gyűjtikben simán kilehet ezt azt fogni. A rock fejű immortal nagyon szép figura, kár hogy drága darab.
    De tavaly még nem kerültek ennyibe, amikor keresgéltem.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s